Székelykáposzta



Szokásos menetrend. Korai kelés. Erős késztetés a visszafekvésre már egy ideje hasonló hajnalokon. A múló évek számlájára írom. Ezt is. Hatvan kilométer út. Ezúttal Barcs. Ez nem szokásos. Most kikötni fogok ott, ahonnan általában indulok. A gondos előkészületnek köszönhetően hatkor már vízen. Végre itt. Mi végre? Elsősorban kipróbálni az új kajakot. Erről majd máskor. Végre újra a Dráván. Idén még csak másodszor, evezve. (Such a shame) Végre újra haza érve. Révbe, - kívánná a ritmus, azt sugallva, hogy ..... és persze igazság van itt is ott is, most hagyjuk.
Az első két domolykót, nem is olyan aprót, hamar megfogom, hogy csillapodjon, és csillapodik, a kapkodás. Lelassulok. Mielőtt elaludnál, el kell mondanom: hogy minden túrának megvan a sajátos íze, és én csak erre szorítkozom. Három a ma, és ma legalább ennyi a különlegesség. A negyedikkel kezdem, mert a haléhség erős, és a képek is ezt szorgalmazzák. Két szépséges domolykó, az első nem akart pózolni, a második képen pedig túl sok van belőlem. Bocsánat. Egész úton a hal temérdek, balin is akadt, panasz nem hagyja el a számat.





(A következő rész versesen csúszott ki belőlem, ismét bocsesz.)
Társra leltem, mint korábban soha, kilométereken keresztül követett egy kutya. Fittyet hányva a part adottságaira, meredeken, köveken, kidőlt fákon, csak ámultam az akrobatikus mutatványon. Néha vízbe csúszott, jött velem úszva, beszéltem hozzá, szendvicsemet nyújtva, és már tervezgettem a közös jövőt. Eltűnt a bozótban egy part menti horgász előtt.






A csendes csorgásomban sokszor észrevétlen, és hirtelen szemtől szembe, egészen közel, egymás személyes zónájába lépve találjuk magunk egy-egy állattal, megilletődve, mozdulatlan. Most egy fenséges héjával szemeztem, irigyelve csíkos pólóját, majd elriasztva a fényképező utáni matatással. Ezt a képet a netről csentem, volt képem, csak, hogy illusztráljam miben volt részem.



Barcsról indulva sejtettem, hogy túrázókba botlok a nap folyamán, és mivel a tábor üres volt induláskor, és én túrás léptékkel két etapot megyek, Borbás és Sztára közt volt esedékes a találkozás. A nyári hőség amúgy is sokkal több embert csalt a partra a szokásosnál. Nem vágytam senkire. Irigy vagyok Dráva ügyben, irigy és önző. Magamnak akarnám. Kutyákon és héjákon kívül nincs szükségem nagyon társaságra. Egy homokpadon láttam meg őket, sodorvonalban - mondhatni nagy ívben kerülve. Aztán én fürdőztem, míg elhúztak mellettem. Távolról üdvözöltük egymást. Drávasztárán már nem volt mese, csak iszonyatos forgalom. Horgászok, többen motorcsónakkal és hát a kenusok, kajakosok sőt kerékpárosok. Nem kevesen. Hamar megenyhültem. A barcsi vizitúrázók, ismeretlen ismerősök (egy részük tavaly a barcsi táborhelyen már segítségünkre sietett), jóízű beszélgetés, sok információval, megkönnyítve a várakozást. Lemostam a kajakot, mindent elrendeztem az indulásra, ők vacsorához készülődtek. Kaptam egy kedves meghívást. Székelykáposzta. Az egész napos túra után, fáradt boldogan, jó társaságban, friss kenyérrel, tejföllel, forrón, finoman. Nesze neked magányos farkas, de jól is érzed magad falkában! És nem csak a vacsora okán. (További képek)



5 megjegyzés :

Imre Cságoly írta...

Egész komoly flotta gyűlt össze már nálad! Vagy az eddigi járgányok már nincsenek meg?

Tóth Gyuri írta...

Van, ami nincs meg, van, ami eladósorban. Keres a hozzám illőt.

MáT írta...

...és akkor most ki megy és ki marad? ;-) Természetesen a kajakokra gondolok ;-)

dp írta...

Irigykedem. Ami eladósorba kerül, azt nyugodtan dobd fel valamelyik közös csoportunkba, lehet ott is érdekel valakit.

Tóth Gyuri írta...

A Coosa megy, vagyis elment. Valamelyik közös csoportunkban. :)