Tétlen

   Nem kedveznek a körülmények a haladásnak és a hazának sem és a haza sem szóval leszervezve is csak egyszer maradt el betegség miatt szinte igazoltan, de vigasztalatlanul. Ilyenkor fejben horgászok, és álmomban is. Tervezek, tervezgetek és vásárolok, ha nem vagyok óvatos. A törött bot utódját, elakadt, beszakadt, elveszett körforgókat, korábbi rendelésből elmaradt tálcát, ernyőt....
   Készülök téli bevetésre. Készülni nagyon kell, mert az már nem vicces, borulni, készületlen. Volt egyszer egy Mikulás kenu túránk. A Sión a zsilip után még törtük a jeget. Baja alatt az első kiszállásnál vettük észre, hogy a lábunk már nem működik, pedig a mozgástól nem is fáztunk. És, ha borulunk? Később ijedtünk meg. Nem is gondoltuk végig, akkor és ott élveztük nagyon. És még egyszer megijedtünk, hallottunk egy történetet. Ismerősök is érintettek. Volt egy általános iskolai túra (májusban?), Baja mellett hirtelen vihar. Meghalt egy kisfiú, úszni tudó, nem megfulladt, kihült. Mert az már nem vicces vízre szállni készületlen.
   Készülök a téli csodára, a téli Dráva kajakból. A hal megint csak ráadásnak kéne (de nagyon). Bár még a nyár tombol, a szeptember nagyon belehúzott, és talán még tél előtt is lesz alkalom.





   A kajaktartót rendeltem meg addig, gyári abból teljesen felesleges lenne. Szegény párát kiutálták a közös garázsból, a közös dolgoknak kell a hely. Praktikusság a szenvedély helyett. Szenvedélyből keresek hideg képeket. Mintha a tervezés közelebb vinne az élményhez, az estéhez, amikor már más gondolat számára nincs hely, a hajnalhoz, ami úton talál, és meglesheti vízre szállásom.



Megjegyzések

szaasz üzenete…
mondtad már eddig is ezt a kajak dolgot, de igazából egyik fülemen be, a másikon ki. most viszont leesett az állam, látni akarom, minél előbb!
szaasz

Népszerű bejegyzések